Megbocsátás – valóban döntés kérdése?
A MEGBOCSÁTÁS olyan téma, ami minden ember számára szükségszerű az életben, akármilyen szinten tudatos is erről.
Amilyen könnyen beszélünk róla, és sok tanító, segítő tanácsában elhangzik a fontossága, valójában az egó, az elme számára olyannyira nehéz dologról van szó, ami sokszor szinte teljesen lehetetlennek tűnik.
Vajon miért? És mit jelent a megbocsátás valójában?
A megbocsátás egy érzelem, és szorosan összefügg az önszeretet, szeretet érzésével. Olyannyira mint a hit, a szeretet, az elfogadás. Az érzelmek mint tudjuk, -szélsőséges példákat kivéve- nem működtethetők külső parancsra, kívülről jött utasításra és segítő szándékú tanácsra sem. Érzelmeink nagy része a tudatalattinkban, illetve az energiatesteinkben tárolódik. Először hozzá kell férni, hogy dolgozhassunk rajtuk. Enélkül a tudatosságba emelés nélkül, törekvéseink, szándékaink nincsenek lealapozva, így sikereket sem igazán érhetünk el.
Spirituális körökben sokszor találkozhatunk a megbocsátásra való felszólítással, ám ez önmagában nem más, mint üresjáratban való észosztás. Az ilyen megmondásokkal, hogy meg kell tudni bocsátani, csak még mélyebben megy az ember az önmarcangolásba, mert magát hibáztatja azért, hogy nem tud. Amikor az önhibáztatásig már eljutott valaki, rendszerint a következő fázis az, hogy megpróbálja elhitetni magával és másokkal, hogy megbocsátott. Mert a bűntudata erősödik, és szégyelli magát az érzéseiért. Valójában pedig csupán elfojtott, de ezt addig nem fogja felismerni, amíg el nem kezd benne fuldokolni, vagy valaki el nem mondja neki.
És itt jön a képbe az elfogadás. Aminek időrendisége a fontos, olyan értelemben, hogy meg kell keresni az elsőt pontot az adott helyzetre. Ezen az elven, ha nem tudunk megbocsátani, legelőször ennek a tényét szükséges felismerni elfogadni. Ez az az alap, amire lehet építeni, vagy amiről lehet lebomlani hagyni, aminek mennie kell…
kép innen: unsplash.com
A “higgy, bocsáss meg, szeress!” közhelyszerűvé tett felsőbbrendű szajkózása, teljességgel értelmetlen önmagában, mert az emberek zöme számára ez nem egyszerű és könnyű dolog és nem is elvárható.
Parancsra nem fog érezni sem az egó, sem a szív.
Helyezzük a fókuszunkat a hogyanokra, menjünk bele a folyamataink fájdalmába, éljük meg azt tudatosan. Ez az alap arra, hogy feloldódjanak bennünk azok a blokkok, pszichikus mintázatok, amik ártalmas érzelmek generálásával tönkreteszi sokak életét.
A folyamat szakaszai:
- válasszuk ki az adott saját témánkat, problémánkat, amivel dolgozni fogunk
- fogalmazzuk meg ezt saját magunk számára, le is írhatjuk
- éljük át újra azokat az érzelmeket, amiket felhoz bennünk
Minden elfojtott érzelem ún, pszichikus csomót, (töltetet, blokkot) képez energetikai rendszerünkben. Társadalmunk szabályai szerint élve, alapvetően nem elfogadott dolog az érzelmeinket kimutatni. Teret és lehetőséget szükséges találnunk érzelmeink kifejeződésének, amennyiben ezt nem tesszük meg, az leromlott élethelyzetekhez, és súlyos betegségekhez vezethet. Kisgyermekkorban különösen fontos, hogy kifejezzük érzelmeinket. Onnan tudhatjuk, hogy egy érzelem nem lett elfojtva, hogy kifejeződése eléri az arcunkat és megjelenik rajta.
További cikkek a témában: Baj van a gyerekkel?
