Elmekontroll 

Elménk nap mint játszik velünk, elhiteti, hogy ezek vagy azok vagyunk, ilyenek vagy olyanok, másoknál jobbak, rosszabbak, szegényebbek, okosabbak…

Azzal, hogy folyamatosan hasonlítgatásnak tesszük ki általa magunkat, valójában azt érjük el, hogy szinte megszakítás nélkül frusztrációban élünk, tudat alatt másokkal versengünk, kisebbségi érzéseink lesznek… Ezek automatikusan irigységet, reményvesztettséget és az élet velünk szembeni igazságtalanságának érzéseit hozzák magukkal, és észre sem vesszük, hogy egyre kevésbé mennek jól a dolgaink, mindig ugyanazokba a negatív helyzetekbe kerülünk és ugyanolyan emberekkel találkozunk…

“Ha az elme kontrollált, nagyszerű szolgálatra képes.”

-Szvámi Sivananda-

Ha már felismertük életünkben a nehéz és kilátástalannak tűnő motívumokat, a visszatérő szituációinkat, egyben azt jelenti, hogy lehetőséget kaptunk arra, hogy megváltoztassuk ezt a mind világi, mind spirituális értelemben vett lehúzó energetikát.  Ezt pedig elménk működésének tudatossá tételével tehetjük meg.

De hogyan tehetjük ezt meg?

Érzékszerveink mind kifelé irányítanak minket, külső hatásokat fogadunk be általuk folyamatosan: látunk, hallunk, ízlelünk, érezzük bőrünkön a hőmérsékletet, az anyagi behatásokat…

Nagyon egyszerűnek hangzik, hogy SZELEKTÁLJUNK.  Amikor képesek vagyunk tudatosan irányítani a figyelmünket, arra és akkor, amire kifejezetten szándékunkban áll, ezzel egy új, a régit meghaladó  energetikai mintázatot hozunk létre. Ilyenkor a világ már nem támad, a külső körülmény nem fenyegető, a dolgok egyben vannak.

Képzeld ezt el úgy, mintha egy mozaikképet néznél, amihez ahogyan távolodsz és változik a tekinteted fókusza, a sok kis különálló részletből kirajzolódik egy nagy egész. Ez az energiaminőség, ami a tudatos figyelés által teremtődik meg és bizonyos erre a célra kifejlesztett jógikus gyakorlatokkal mindannyiunknak megvan a lehetősége, hogy megteremtsük önmagunk számára.

Alábbiakban olyan gyakorlatokat ismerhettek meg, amiket egyedül, otthon is biztonságosan végezhettek. De előbb nézzük meg, mi a titka annak, hogy ezek valóban hatékonyak legyenek:

-RENDSZERESSÉG. Ez a pont, ahol nagyon sokan feladják, vagy el sem kezdik,  mert hiányzik a kitartás. Manapság arra kondicionálódunk, hogy mindent a lehető leggyorsabban, a legkevesebb erőfeszítéssel érhessünk el. Kezd el úgy, hogy olyan célt tűzöl ki, amit tudsz tartani. Hetente háromszor, talán nem is olyan nehéz.

-ELKÖTELEZŐDÉS. Ahhoz, hogy képesek legyünk kitartóan gyakorolni el kell köteleződnünk önmagunk személyes, spirituális fejlődése irányában. Enélkül nem megy. Hiába tudjuk fejből, hogy mit kellene csinálni, ha nem visszük cselekvési szintre,  gyakorlatilag nem megyünk vele semmire.

-ÖNFEGYELEM. Szükséges ez a kitartáshoz, hogy az előre kitűzött célunkhoz tartsuk magunkat. Az elménk nagy játékos, könnyen talál kibúvót a komfortzónája kényelmére.

  1. Gyakorlat: a neve Trataka, részletes leírást ITT találsz róla.
  2. Gyakorlat: A TUDATOSSÁG FEJLESZTÉSÉNEK GYAKORLATA

Kipróbálhatod mindkettőt és csinálhatod is akár egyszerre, mindennap. Ahhoz, hogy eredményt érj el és változást tapasztalj, legalább egy hónapig tarts ki.

Ha szeretnél az önismeret útjára lépni úgy, hogy hivatásszerűen, másokon is tudj segíteni, várunk szeretettel  a VÉDIKUS ÖNISMERETI TRÉNER képzésünkön!