Hogyan függ össze a vállalkozásod hatékonysága a csakrarendszereddel?

Szerző: | 2018.nov.28. | Jógapszichológia, Üzlet

 

Elsőre  merésznek tűnhet, hogy a vállalkozásod és a csakrarendszered összefüggnek egymással.  Pedig sokkal jobban így van, mint első olvasatra tűnik.

A mai modern, marketingközpontú üzleti világban minden a gyors profitról, magas befeketetésről, reklámdömpingekről, azonnali meggazdagodásról szól. Rengeteg tréning, technika elérhető ma már mindannyiunk számára. Mégis, sokszor van, hogy egy jó kampány az egyiknek bevételt hoz, a másiknak veszteséget. Van, hogy aki jobban ért a területéhez, mégis a kevésbé hozzáértők után kullog ami a bevételeit illeti. Sokan azt mondják erre, az élet igazságtalan, a magyar gazdasági realitás az ilyen…noha ezek nem alaptalan megfigyelések, mégsem állják meg a helyüket. Mert az üzleti életeben, a vállalkozói szférában betöltött szerepünket is az energetikai programozottságunk határozza meg. Ebből logikusan következik, hogy ha feltérképezzük azokat az energetikai területeinket, amik a külső körülményeink nehézségeit okozzák, van mód arra, hogy olyan irányba változtassunk az életünk vállalkozói, üzleti területén is, hogy az belendüljön és pozitív irányba fejlődjön.

Na de hogyan függ össze a csakrarendszered a vállalkozásoddal?

kép innen: unsplash.com

Ha félelemből teszel meg dolgokat, ha túlélési üzzemódban működsz, ha rettegsz, hogy be tudod-e fizetni a járulékaidat, össze kell húzni magad, hogy kicsengesd a bérleti díjakat… biztos lehetsz benne, hogy a gyökécsakrád állapota az ami ilyen módon határoz meg téged.

Ha nem tudsz a kreativitásodnak teret adni, ha kitalálsz jó dolgokat, de mindig akadályoz valami a megvalósításban, sosem érsz a végére az elkezdett dolgaidnak, ezért a kettes, más nevén a szex csakrád a felelős.
Ha mindig beelőznek a versenytársak…ha egyáltalán VAN KONKURENCIÁD, ha folyamatosan versenyhelyzetben találod magad, ha már többször megbüntettek, ha nem tudsz megszabadulni a trolloktól, ha nem ismered a nyertes-nyertes pozíciót a vállalkozásodban, akkor a köldökcsakrád területét szükséges erősíteni.
Ha sajnálatból segítesz másoknak, ha kihasználnak a munkádból kifolyólag, ha te vagy az aki mindig mindenkinek segít de sosem kap viszonzást, ha tartoznak az ügyfeleid, az a szív csakrád energetikájáról  mutat egy képet.
Ha becsapnak, átvernek, rendszeresen félreértenek, vagy félsz ezektől, ha nehezedre esik kifejezni magad a közösségi médiában, a torokcsakra területére érdemes fejleszteni.
Ha mindig rosszkor indítod a kampányaidat, ha többször tévedsz a szakmaiságodban, ha mindig azok találnak meg, akiknek pont te nem tudsz segíteni, a harmadik szem csakra programozottságát kell megváltoztatni.
A segítői tevékenységet végző klienseim vezettek rá ennek a rövid cikknek a megírására. Ebben az évben, 4 vállalkozásnak sikerült megnövelni a hatékonyságát a csakrákkal való munkáink során.
 
Ha neked is szükséged van változásra valamelyik területen a vállalkozásoddal kapcsoltban, keress bátran, tavaszra már látható eredményekre számíthatsz!
Ez a személyre (csakrarendszered sajátosságaira és azok üzleti, vállalkozói tevékenységedre való hatásaira ) szabott 3 hónapos program, feloldja azokat az energetikai blokkokat, amik negatívan befolyásolják a hatékonyságodat, mélyebbre vezetnek az önismereti úton, kitágítja a nézőpontjaidat ,megszabadít a korlátozó hitrendszereidtől és megnöveli a fókuszáltságodat. Készen állsz rá? 

Mi fog történni?

Megfogalmazzuk a konkrét problémádat.
Leásunk a gyökeréig, feltárjuk a valódi okot.
Kitűzzük a konkrét célt.
Elkezdünk dolgozni a csakrarendszereddel, a célodnak megfelelően.
Beleállsz az önmunkába, élvezed az eredményt. 🙂

Mit kapsz még?

Ha kifejezetten ezt a szolgáltatást választod, fél órás  tanácsadással ajándékozlak meg, melynek te határozod meg az irányát a következő területekből választva:
-facebook posztok írása.
-cikkek írása,
-tematikus közösségi média kommunikáció.

Ez a program azok számára elérhető, akik vállalkozásban dolgoznak, vagy készülnek dolgozni és szeretnének ebben fejlődni, jobbak lenni, megoldani az adódó nehézségeket,  vagy hamarosan készülnek elindítani saját vállalkozásukat. Azoknak való, akik kevesebb stresszel, saját, belső erejükkel, tudásukkal kívánják fejleszteni önmagukat, saját vállalkozásukat, céljaikat.

A védikus keretrendszer ősi technikáit alkalmazzuk annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott vállalkozást teremts meg magadnak.

A program 3 hónapig tart, havonta egy darab, 1 órás konzultációt jelent személyesen vagy online, és hetente egy darab fél órás konzultációt. Nem hagylak magadra a folyamatban, veled leszek végig és a célod érdekében dolgozunk együtt.

Ez nem az amivel más tréningeken találkozol. Nem egy gyorstalpaló tréning, amin aha élményeket kaphatsz és a pillanatnyi lelkesedésedre épít.

Ez valami teljesen más.

Ezzel a programmal képessé válsz:

-a saját belső erődet mozgósítani

-kevesebb stresszel elvégezni a munkádat

-kiaknázni a kreativitásodat

-javítani a kommunikációdat

-önismeretre és személyes fejlődésre szert tenni

-fókuszban maradni

-növelni a teljesítményedet

-rendbehozni a pénzzel való viszonyodat

kép innen: pixabay.com

Neked való:

-ha akarsz tenni magadért, a sikeredért és hajlandó vagy ebbe energiát, munkát és időt fektetni

-ha tudod, hogy mit akarsz csinálni, de még van benned bizonytalanság

-ha nincs senki a közeledben, aki támogatna a céljaid elérésében

-ha úgy érzed, akadályoztatva vagy a megvalósításban

Nem neked való:

-ha nem tudsz időt rászánni

-ha fogalmad sincs merre indulj el, mit akarsz

-ha nincs megfelelő végzettséged és/vagy tudásod ahhoz a tevékenységhez amiből élni szeretnél

-ha mindig más a hibás, amikor neked nem sikerül valami

-ha nem vagy hajlandó tenni magadért, azt várod, más oldja meg helyetted az életed

A 3 hónapos program értéke 59 000 FT. Ebben az évben a kedvezményes díja: 39 000 Ft. Korlátozott létszámban  vehető igénybe, ha te akarsz lenni az egyik, jelentkezz a kapcsolatfelvételi űrlapon, néhány sorral.  A jelentkezőkkel felveszem a kapcsolatot és egy rövid beszélgetést követően dől el, kik lesznek azok, akikkel elkezdjük a projektet.

A fizetés előreutalással történik, kizárólag akkor, ha elfogadtam a jelentkezésedet és erről emailben megerősítést kaptál.

Végül egy különleges és egyben hatalmas kedvezmény, amit az  https://ertekesitestamogatas.hu  biztosít számodra, ha jelentkezel.  

[

Segítő jellegű vállalkozásod van, de idegen az online jelenlét az értékesítésben?

➡ Szeretnéd még jobban csinálni?

➡ A legjobb  vagy a szakmádban, de nem tudod, hogyan legyél a legjobb az eladásaidban?

➡ 8 hét

➡ 16 lecke

➡ AJÁNDÉK KONZULTÁCIÓ

➡ 100% siker!

Még egy különleges lehetőség, amivel élhetsz, ha a jelentkezésed elfogadásra kerül, ami különösen jó hír, hogy akkor is, ha nem kerül elfogadásra. 🙂 🙂

http://ertekesitestamogatas.hu/lp/vedikus-pszicho-kedvezmeny/?fbclid=IwAR0QhY8MXOlt-JfPVcI-4X_IDVhBIwvLAfQSyMwih4OZBPzFUcDSxiwknbM

10 milliószoros napok

A Tízmilliószoros napok a Nagy Buddha napok, minden évben négy ilyen nap van,  ezek a tibeti kultúra legfontosabb napjai, melyek minden évben, a Hold járása alapján különböző napokra esnek. Ezeken a napokon, tetteink és gondolataink is tízmilliószoros erővel hatnak...

A neurotikus pozitivizmus 

Te hallottál már a neurotikus pozitivizmusról? Ezt  a kifejezést a lányom egyik osztálytársának az anyukájától hallottam először és amikor rákerestem a neten nem dobott ki rá semmit. Így közvetlenül a megalkotójától ismerhettem meg. Igazából ő egyszerűen csak nekem...

Elfogadás és önismeret

A tapasztalás útja Ezoterikus körökben gyakran hallhatjuk: fogadd el! Fogadd el amiben vagy és könnyebb lesz...megoldódik. Valóban így van ez? Mit jelent valójában az elfogadás? Vannak olyan történések, amelyeket fájdalmasnak, igazságtalannak élünk meg. Noha ismerjük...